Yin Föld, Nyúl hónap: Változás és Inspiráció

Intuíció, változás és új lehetőségek!

Forrás: https://bazi-calculator.com/hu/

2025. március. 5.-én 9:08 perckor budapesti idő szerint indul a Yin Föld, Nyúl hónap. Általános elemzés lesz, személyesen hogy érint téged, melyik életterületedhez kapcsolódik ez a Yin Föld, Nyúl hónap? Azt személyes elemzéssel tudom neked megmondani, elérhetőségeimet a cikk alatt láthatod!

Yin Víz, Kakas napon indul a március hónap. A Yin Víz energia 2023-ban is velünk volt, egy kicsit még derenghet belőle valami, ezt képileg: egy ködös reggel. Hozhat bizonytalanságot, titokzatos dolgokat. A ködben nem látjuk, hogy mi van előttünk, milyen távol van valami tőlünk, viszont vannak benne rejtett lehetőségek is.

A felszín alatt sok minden történik, de a változások lassabbak, és csak fokozatosabban bontokoznak ki. Az intuícióra, megérzésre és a belső sugallatra érdemes most odafigyelni. A döntések meghozatala egy kicsit nehézkes lehet, mert nem lesznek mindig egyértelműek a dolgok, vagy könnyen átláthatóak a helyzetek.

Információgyűjtésre viszont nagyon alkalmas, tanulásra és a dolgok mélyebb megértésére is jó lehet ez az időszak. Az érzelmeink hullámzóbbak lehetnek, néha túl sok lesz a bizonytalanság, akkor egy kicsit szorongóbbak is lehetünk.

Nem érdemes nagyon erőltetni a dolgokat, most inkább a természetes áramlás követése hoz majd eredményt. A türelem is fontos lesz a hónapban, mert mások is ugyanezeket az energiákat érzik, tapasztalják, és lehet, hogy zárkózottabb akkor, mikor pont beszélgetsz vele, vagy keresed vele a kapcsolatot. Lehet, hogy éppen a másik elgondolkozik, elmélyed, elbambul a gondolataiban. Teljesen máshol jár a gondolata, amikor veled van, és nem figyel rád, hogy mit beszélsz. Érdemes lenne egy kicsit visszazökkenteni a jelen pillanatban.

A kreativitás is felerősödhet, jó lehet művészi és írói tevékenységekre is. Jó stratégia ebben a hónapban, ha rugalmasan kezeled a dolgokat, rugalmas maradsz, és hagyod, hogy a dolgok a saját maguk természetes módján alakuljanak, haladjanak.

A másik a Yin Tűz, Égi Cselekvő az órában.

Ehhez a gyertyalángot párosítjuk, ami hoz melegséget, inspirációt, rávilágíthat bizonyos helyzetekre, bizonyos eseményekre, tulajdonságokra. Ez a gyertyaláng egy kis légáramlat hatására meginog, felerősíti, vagy lehalkítsa a légáramlat a lángot.

A Yin Tűz miatt az érzelmek felerősödhetnek, és gyakrabban alakulhatnak ki heves reakciók, vagy érzékenység. A Yin Tűznél szoktam mondani, hogy tűr, tűr, tűr, elraktározza magába a sérelmet, és egyszer csak robban, és akkor mindent éget. Egy gyertya miatt is számtalanszor leégett már a ház.

Könnyebben tudunk inspirálódni, a kreativitás különösen erős lehet ebben a hónapban. A kapcsolataink is intenzívebbé válhatnak, ezáltal a félreértések is, a hevességre érdemes figyelni, milyen hangnemben beszélünk, hogy ne bántsuk meg a másikat.

A lelkesedés is ide tartozik, ez is fel tud lángolni, de ha nincs megfelelő alapja ennek, akkor ugyanilyen gyorsan el is tűnhet az életünkből az a személy, az a hobbi, ami után most epekedünk, vágyakozunk és belevágunk. Ne csodálkozunk rajta, hogyha valamit most meg szeretnénk csinálni, de az nem hosszan marad az életünkben. A motivációnk is hullámzó lehet, egyik pillanatban hatalmas lendülettel vágunk bele valamivel, a másikban viszont elkap a bizonytalanság. Jó stratégia most, hogyha táplálod ezt a belső tüzedet, de figyelj arra is, hogy ne égj ki túl gyorsan.

A Yin Víz és a Yin Tűz egy adott időszakban van jelen, úgy is leírhatjuk: – a gyertyalángja a ködben pislákol.

Ez egy bizonytalan, de mégis inspiráló időszak lehet.

A Yin Tűz miatt tele vagy ötletekkel, szenvedéllyel és lelkesedéssel. A Yin Víz pedig bizonytalanságot és rejtett dolgokat takar. Emiatt folyamatosan megkérdőjelezed magadat.

Példák: egyik nap izgatottan tervezed a dolgokat, és látod magad előtt a lehetőségeket, másnap viszont kételkedsz magadban, meg is kérdőjelezed magad, hogy egyáltalán jó irányban haladsz? Néha csodás ötleteid támadnak, de amikor pl. meg akarod valósítani ezeket az ötleteket, akkor elbizonytalanodsz, hogy tényleg ezt akarod. Inspiráló és bátorító időszak. Ez veled is lehet, de más is lehet rád ilyen hatással.

A Yin víz miatt bizonytalanság, meg kérdőjelezed a dolgokat te, vagy te kerülsz ilyen helyzetben. Előfordulhat az is, hogy egy-egy kritikára, akadályra, nagyon heves reakciót vált ki belőled ez az időszak, vagy egyszer harcolsz, beleállsz a dologba, utána meg úgy érzed, hogy nincs hozzá erőd, elment a kedved, visszahúzódsz a saját magad kis terében.

Hogy tudod ezt kezelni, ezt az időszakot?

Apró, de tudatos lépésekkel lehet előre haladni. Érdemes figyelni a megérzéseinkre, és hagyni, hogy természetes módon alakuljanak, folyannak az események.

A Kakas és a Nyúl között is van egy ütközés.

A Kakasban Yin Fém van, a Nyúlban Yin Fa, ez hozhat feszültséget. Most két ütközés is van a március havi kezdésben, hogyha nagyon ellenállsz ennek a változásnak, változtatásnak, akkor bizony sokkal nehezebb lesz, mint hogyha hagyod, hogy a dolgok változzanak. Nem kell egyszerre nagy lépéseket tenni, de érdemes változtatni a dolgokat.

A Kakas és a Nyúl miatt lehet, hogy a logika és az érzékenység kerül szembe egymással, a rend és az ösztönös cselekvés, vagy a múlt és a jövő közötti konfrontáció alakul ki. Ez belső és külső feszültségeket hozhat. Két erő húz két irányba. A Kakashoz tartozik az összehúzódás, az ősz.

A Nyúlhoz tartozik a tavasz, a növekedés, a fejlődés. Ez a két ellentétes erő: haladjak, fejlődjek, vagy a múlttal foglalkozzak?

A Kakas szereti a rendet, a fegyelmet és a határozottságot, a Nyúl az inkább az intuitívebb, rugalmasabb, de viszont érzékenyebb is. Ez miatt érezhetünk feszültséget.

A régi szokások, a múltbeli elvek, ez is a Kakashoz tartozik, ütköznek az új elképzeléssel és a változás igényével, ez a Nyúl. Pl.: valaki ragaszkodna a megszokotthoz, de már érzi, hogy szűk az a kabát, és nem működnek úgy a dolgok, mint ahogy régen, eljött az ideje, hogy változtatni kell.

Önvizsgálatra is nagyon jó időszak lehet, felszínre kerülhetnek régi dolgok a múltból, amivel eddig nem szívesen foglalkoztál, eljött az ideje, hogy igenis kell vele foglalkozni.

A logika és az érzelmek is összeütközésbe kerülhetnek, tényekre, racionalitásra támaszkodsz, vagy inkább az érzéseid alapján döntesz? Ez a kettő nem biztos, hogy mindig ugyanabba az irányba akar vinni. Félreértéseket vagy vitákat is hozhat ez az időszak, a Kakas az túl éles, kritikus, a Nyúl pedig érzékenyen reagál ezekre a kritikákra.

A kompromisszumok most nehezebbek lehetnek, mert a Kakas hajlamos a perfekciónizmusra és a kritikára, míg a Nyúl, hogyha bántsák, megsértik, inkább szívesen visszahúzódik a saját kis megszokott terébe.

Munkahelyi kapcsolatoknál vagy helyzetekben, döntéseknél a precizitás és az idealizmus csap össze. Az egyik szereti nagyon pontosan végrehajtani a megkapott feladatot, a másik viszont sokkal lazábban, kevésbé szigorúan kezelni a helyzeteket. Jó stratégia most, ha ezt a két energiát megpróbáljuk egyensúlyba hozni, ne legyünk nagyon kritikusak, ne csipkelődjünk, csipkedjük a másikat, a Kakas szeret csipkelődni. A túlzott érzékenységünket valamennyire próbáljuk meg egy kicsit határozottabb hozzáállással ellensúlyozni.

Ha jól kezeljük ezt az időszakot, akkor ez egy tisztulási folyamat és régi beidegződéseket elengedhetjük, és ez által új utakra tudunk lépni.

Konfliktust és tanulási lehetőséget is rejt ez a két állatjegy kapcsolata, attól függően természetesen, hogy mennyire tudod ezt változást elfogadni és ezt a két energia eltérő természetét, hogy tudod magadévá tenni.

Nyúl hónap van, annak a változási állapota: a Yin Fa, és Égi Cselekvőként is megjelenik, nagyon hangsúlyos és hatásos, a Yin Fa tulajdonságai felerősödnek ebbe a hónapban halmozottan.

Mit hoz nekünk, mire használhatjuk?

Ez az időszak kedvez az alkalmazkodásnak, a rugalmasságnak és a növekedésnek is.

Hasonló egy hajlékony növényhez, amely tör a fény felé, de nem törik meg a szélben. A Yin Fa energiája kreatív, diplomatikus, de érzékeny is lehet, így ebben a hónapban különösen érdemes odafigyelni a belső világunkra és az érzelmi egyensúlyunkra. A türelem, finomság és a stratégiai gondolkodás. Intuitív, alkalmazkodó és kreatív időszak ez, érdemes tudatosan kezelnünk ezeket a hatásokat. Általános tanácsok a márciusi időszakra, alkalmazkodás helyzetekhez, eseményekhez. Ne ragaszkodjunk mereven régi mintáinkhoz, próbáljunk meg új utakat találni, új szokásmintákat beépíteni az életünkben. Hallgass a belső hangodra, különösen, ha döntéseket kell hoznod. A diplomácia és a harmonikus kapcsolat rendezése is előtérbe kerül, érdemes odafigyelni hogyan fejezzük ki magunkat. A kedvesség és az empátia sok ajtót megnyithat számunkra. Jó időszak a hosszú távú tervek előkészítésére, de hirtelen nagy döntéseket ne hozzunk. Figyeljünk az apró jelekre, és lassan építsük fel a következő lépéseinket.

A Yin Föld energia is itt van, azonban ez nem mindig érhető el. Ez az energia megnyugtató, belső erőt tud adni, támogató hatású, olyan, mint a termőtalaj egy növény számára, akkor segít igazán, ha megfelelő körülmények adottak.

Amikor azt érezzük, hogy minden jól működik a Yin Föld a helyén van, máskor viszont bizonytalanok vagyunk, aggodalmaskodunk, a belső stabilitás hiányzik, amire tudnánk támaszkodni. Érdemes megfigyelni, hogy mikor érezzük magunkat biztonságban, neked mit jelent a biztonság, nyugalom? A Yin föld szeret felhalmozni, raktározni, jó alkalom ez a múlt eseményeinek feldolgozására vagy a belső munka elmélyítésére is. Ha viszont nem elérhető, a keresésről, az irányok megtalálásáról szól az életünk és a változásokhoz való alkalmazkodást próbáljuk meg helyén tartani. Ha egyik nap pl. biztonságban érzed magad, másik nap pedig elveszetnek, ez a Földenergia változó jelenlétéből következik.

Segíthet a természet, a földdel való kapcsolat, kertészkedés, séta, jóga, vagy akár olyan tevékenységek, amelyek lelassítanak, összekapcsolódnak a belső világoddal, ez pedig a meditáció.

A Kígyóban Yang Tűz energia van, ami egy rendkívül dinamikus, erőteljes és aktív energia. Ez hoz szenvedélyt, aktivitást, motivációt, kitartást és céltudatosságot is. Ez a hónap a cselekvésre, kezdeményezésre és az ambícióid követésére is alkalmas. Az új energiák aktiválása, cselekvésre, változásra és kezdeményezésre használható. A Yang Tűz hatására a motivációnk és a szenvedélyünk felerősödik, megnövekszik, így ha valaki hosszú ideje halogatott dolgokat most könnyebben el tudja kezdeni. A Tűzzel bánjunk felelősség teljesen! Vigyázzunk rá, hogy ne égjünk ki. Kezeljük bölcsen, mert túlzott aktivitás esetén kimerültséghez vezethet. Fontos az egészséges egyensúly megtalálása, a pihenés és a kikapcsolódás különösen. A cél az, hogy hosszú távon tudjál eredményeket elérni.

A Fa táplálja a Tüzet, ezért az új kezdeményezések és projektek, amelyek rugalmasan alkalmazkodnak az aktuális körülményekhez, különösen sikeresek lehetnek. A növekedés, tanulás, kipróbálás, megtapasztalás most különösen erős energiákat kap.

Vigyázz a túlzott hevességgel! A Tűz inspirál, de ott van benne az indulat vagy a túlságos impulzivitás is. Érdemes tudatosan figyelni, hogy türelmesek legyünk és ne hagyjuk, hogy a heves érzelmek, érzések vagy például gyors döntések problémát okozzanak.

Ami ténylegesen velünk marad március hónapban.

Fa változási állapottal és a Yin Vízzel tudunk ebben a hónapban legjobban boldogulni. Alkalmazkodás és a belső megérzéseink: a Yin Fa és a Nyúl energiája nagyon érzékeny, és rugalmas hozzáállást biztosít számunkra, segítve, hogy a belső harmóniánkat megtaláljuk, és a változásokhoz jobban tudjunk alkalmazkodni.

Stabilitás és belső munka: a Yin Föld segít a mélyebb önismereti munkában, elősegítve a múlt feldolgozását és a stabilitás megteremtését.

A motiváció és a szenvedély is jelen lesz, a Kígyó Yang Tűz energiája fokozza a cselekvést, a céltudatosságot és az ambícióinkat, segítve a hosszú távú céljainkat elérjük.

A növekedés és a fejlődés: a Fa táplálja a Tűz energiát, ami kedvez az új kezdeményezéseknek, tanulásnak és a projektjeinket is tudjuk bővíteni, szélesebb körben másoknak megmutatni. Egyensúly és mértékletesség: is jellemző lesz ebben a hónapban. A Tűz energiája impulzív lehet. Ezért fontos, hogy tudatosan tartsuk fent az egyensúlyt. Figyeljük a túlzott aktivitás elkerülésére. Ne égjünk ki!

Személyes elemzést itt tudsz kérni

Elérhetőségem:

Domokos Eszter   Négypilléres sorsfejtő/ Kínai asztrológus

https://linktr.ee/kinaiasztrologianeked

E-mail: totheszter70@gmail.com

2025. január Yin Tűz, Bivaly hónap

Hogyan hozd ki a legtöbbet a Yin Tűz🕯️ , Bivaly🐂 hónapból?

https://bazi-calculator.com/hu/

2025. január 5-én, 3 óra 33 perckor indul budapesti idő szerint a Yin Tűz, Bivaly hónap. Általános elemzés, személyes elemzést nem helyettesíti.

Yang Fa, Kutya napon indul ez a hónap.

Érdemes visszahallgatni az októberi útmutatásomat. Ez az év utolsó hónapja. Az év egyik fő üzenet volt: rugalmasság!

Nézzük, mi tartozik még a Yang Fához, milyen tulajdonságok, jellemzők: – növekedés, – fejlődés, – haladás. Tudtunk vele tervezni, kreatívabbak voltunk ebbe az évben, születhettek új ötletek is. Válaszutakat hozhatott: merre, melyik úton menjünk tovább? Fontos volt a cél, hogy hova akartunk eljutni. Hozhatott váratlan fordulatokat. Itt játszott szerepet, hogy mennyire voltál rugalmas, vagy makacsul ragaszkodtál-e az elképzelésedhez?

A Kutya, a Bivaly és a Sárkány, ezek Földi Támaszok, feltételeket, körülményeket mutatják. A hónap vége felé érződik jobban a Föld változási állapot hatása. A hónap elején még a Víz változási állapot uralkodik. A Bivaly egy átmeneti hónap a tél és a tavasz között. 2025. február 3-án indul a Yin Fa, Kígyó évével a tavaszi időszak.

A Fa és a Tűz változási állapotok jelennek meg Égi cselekvőként.

A Tűz változási állapot hogyan használható, hogyan alkalmazható?

Mind a két változási állapot, a Yin és a Yang is jelen van, így általánosságban beszélek erről az energiáról.

Harmonikus használata: a jelenlét, az itt és a most, mi van.

Hozhat új megtapasztalásokat, új dolgokat könnyebben, szívesebben ki fogunk most próbálni, kísérletezni fogunk, mi megy nekünk, mi nem megy. Az önkifejezés fontos lesz ebben a hónapban, de kérdés, hogy hogyan kommunikálsz, miként nyilvánulsz meg. A tehetségeidet, képességeidet hogyan bontakoztatod ki. Összeszedettséget hozhat, aki pedig összeszedett, azt nehezen tudja más kibillenteni, valaki vagy valami az egyensúlyból.

A lehetőségekre érdemes figyelni, tehát nyitott szemmel járni, nyitott lenni, mi segít a fejlődésedben, az előrelépésedben, pl.: – új kapcsolatokat, érzelmi kötődések lehetnek és azokat érdemes megvizsgálni, megérteni, és nem illúziókat kergetni. Új tudás, a tapasztalás által lehetőségek megélése: akár karrierben, akár üzleti életben, vagy akár személyes fejlődésed terén.

A kapcsolataink előtérbe kerülnek, hogyan tudunk együtt élni másokkal, hogyan tudunk együttműködni, az összes közösségi, társasági dolgaink szerepet kapnak.

Diszharmonikus megélése: szétszóródik a figyelmed, és nem vagy jelen. Nem tudsz összpontosítani egy kiadott feladatra, nem tudsz fókuszálni. A félreérthető zavaros beszéd, vagy épp nem a témához kapcsolódó megnyilvánulásod, hozzászólásod is ide tartozik. A megfelelési vágy, vagy kényszer valamilyen elvárásnak, akár társadalmi, munkahelyi, párkapcsolati, bármilyen területén az életednek. Túlérzékenyen reagálsz a dolgokra, könnyen megsértődsz, magadra veszel mindent, úgy érzed, hogy te vagy a hibás, neked semmi nem sikerül. Még ide tartozik pl. két ellentétes dolog is, valakinek túl sok ismerőse van, vagy egyáltalán nincs társasági élete.

Tűz következik a Fa után, ezért fontos az alkotás, önkifejezés, előadás, a kifelé fordulás, mások felé figyelés, kiadni, kibontakoztatni a tehetségünket, a tudásunkat, egyszóval az önmeghaladás, ami bennünk van, azt a külvilág felé közölni.

Könnyebben tudunk hatást gyakorolni másokra, megihletni, lelkesíteni, de ezt inkább szűkebb körben, közelebbi ismerős környezetünkben. Kísérletezés, új helyzetek teremtése, saját határaid feszegetése. Gondolkodj és utána cselekedj, ne fordítva. Kritika, milyen szándékból teszed, építő jellegűen vagy bántásból? Az nem mindegy és a megfogalmazás sem. Tudás, ismeret továbbadása a fiatalabb generációnak. Új piacokra eljutás, áttörés, berobbanás. Marketingtevékenységre kívánóan alkalmas a január.  Egyediségedet, különcségedet könnyebb most megmutatnod. A kényelmi zónádból könnyebb kimozdulni, vagy az ellenkezője: kifogásokat gyártasz, miért is nem tudod megcsinálni.

A Tigris és a Kutya miatt megjelenik rejtetten a Ló és ebből kifolyólag, akinek Patkány van a születési képletében, az ebben a hónapban sokkal jobban érintett.

A pozitív megélése: tud változtatni, változást elindítani, akár hozhat sorsfordulatot is. Tovább lépni egy megrekedt helyzetből, utazást, költözést.

Negatív megélése: gondolataid és érzelmeid kavarognak. Pl.: elégedetlen vagy, nem jó semmi se. Bizonytalan vagy csináld, ne csináld? Menjél, ne menjél? Nyugtalan vagy, idegesít minden. Erre nagyon jó, hogyha meditálsz.

Mi marad velünk egész január hónapban?

https://bazi-calculator.com/hu/

A Föld változási állapotból is van Yin és Yang minőség. Ezek kibontakozásra váró lehetőségeket hordoznak. Te hogy élsz e lehetőségekkel?

A Föld változási állapotról általánosságban: Gondoskodók, segítőkész emberek, akiknek van ilyen a születési képletében, figyelnek mások szükségleteire. Türelmesség, nyugodtság, ki tudja várni, hogy a folyamat kibontakozzon. Gyakorlatiasan tud gondolkodni. Rendezni, rendszerezni, rendszert kialakítani az életében, és még szervezetten is tud feladatokat kiosztani. Nagyon jók a hosszú távú tervezésben.

A diszharmonikus jellemzői:

– túlzott ragaszkodás akár a múlthoz, vagy megszokásaidhoz. Ez makacsság, merevség.

– A változások elfogadása nehézséget okozhat.

– Túlzott gondoskodás, mások életébe beleavatkozik, ez fojtogató lehet a másiknak.

– A túlzott biztonságra törekvés, ez akadályozza az új lehetőségek meglátását.

– Túlzott aggodalmaskodás, mi lesz holnap, mi lesz a munkahelyen, mi lesz a párkapcsolatával, mi lesz a gyermekével, stb.

– A nem cselekvés, mert sok Földdel kicsit lustává tud válni az illető, a másik, azért nem cselekszik, mert fél a kockázattól.

A Sárkány és a Bivaly gazdagság szellemiség, cselekvés, megvalósítás időszaka a január. Nem szabad türelmetlennek lenni. Rendszeresen tegyél a célodért. Kérj segítséget és tanácsot, ha elakadtál, ez nem szégyen. Figyelj oda az új lehetőségekre, járj nyitott szemmel. Aknázd ki, fedezd fel milyen képességeid, tehetségeid vannak, amire eddig esetleg nem figyeltél fel. Gondold végig, hogy honnan indultál az év elején, és hova jutottál, milyen eredményeket értél el.

Írjátok össze magatoknak milyen eredményeitek voltak ebben az évben.

A Sárkány és a Bivaly között van egy kölcsönhatás, amit törésnek nevezünk.

Pozitív megélése: amikor nem érzel feszültséget, könnyebben megszabadulsz a régi szokásoktól, akár valamilyen hitrendszertől, idejét múlt elvektől, de akár kapcsolatoktól is. Minden olyantól, ami visszatart a haladásban.

Ha nehézséget érzel, akkor az azt jelenti, hogy nem engeded el, ami már nem működik. A felgyülemlett feszültség a felszínre tör, és ez problémát okozhat.

Összefoglalva a januári energiák:

  • rugalmasság,
  • önkifejezés, alkotás,
  • hatásgyakorlás,
  • kommunikáció, nem mindegy, hogy hogyan
  • cselekedni és nem félni a kihívásoktól,
  • elengedni, ami akadályoz a haladásban,
  • rend, rendszer, rendszerezés,
  • türelem, nem egyik napról a másik napra fog megvalósulni a terved,
  • nyitottnak lenni, hogy az új lehetőségeket meglásd.

Akinek szüksége van sorsfejtésre forduljon hozzám bizalommal!

2024 december: Yang Tűz, Patkány hónap

Téli Energiák: A Víz🌊 Kiemelt Szerepe a Sárkány🐉 Évében

2024.12. hó 6-án, 16:17 perckor indul budapesti idő szerint a Yang Tűz, Patkány hónap. Általános elemzés lesz, nem helyettesíti a személyes sorsfejtést.

Az időpillanatra felállított képlet Yang Fa, Sárkány napon indul, Yang Fa, Sárkány évben. Yang Víz, Majom órában indul a Yang Tűz, Patkány hónap.

A Yang Fa a célkövetést segíti nekünk, a kitartásunkkal, akaraterőnkkel célba tudunk érni. Bármi célod volt az év folyamán, vagy az év elején belevágtál egy nagyobb volumenű dologba, ha kitartóan cselekedtél, a cél elérése bizonyosan vagy már meg is volt, vagy bekövetkezik.

A fához tartozik a tanulás, tanítás, fejlődés, növekedés, terjeszkedés. Ez mind-mind a fa minőség energiája. Az érzésekben a jó indulattal fordulni magunk persze, természetesen mások felé is. A diszharmonikus, vagy nem éppen pozitív megélése, a rosszindulat, mondjuk azt, hogy rosszmájú, a Yang Fához tartozik a máj, mint szerv, rosszat akar másnak.

A negatív tulajdonságai közé a makacsság tartozik. A kitartás, a kitartó munka az jó, az akaraterő jó ahhoz, hogy haladjunk, fejlődjünk, növekedjünk. Abban, amit elterveztünk magunknak, de ha be vagyunk fásulva, makacsul ragaszkodunk az egyetlen egy elképzeléshez, ami a fejünkben akkor megszületett, mikor azt a tervet, vagy álmot, vágyat, elképzelést akartuk megvalósítani, az nem biztos, hogy jó.

Egészévben, szinte minden hónapban mondtam, hogy a rugalmasság, rugalmasság, rugalmasság, ezt nem győzöm hangsúlyozni. Ez most is érvényes, ott van az óraoszlopban a vízminőség, vízenergia, az pedig segít megújítani, új lehetőséget hozni, új utakat nyitni, új megközelítésből, szemszögből láthatjuk a tervünk, célunkat, hogy tudunk célba érni, mert nem csak kizárólagosan egy út vezet az adott célhoz. A fémmel meg el tudjuk vágni azokat a dolgokat, helyzeteket, utat, ami nem vezet sehova. Megyünk, megyünk, megyünk, de semmit nem haladunk, vagy nem úgy haladunk az utunkon, le tudjuk zárni, el tudjuk vágni, befejezni, és ha nyitott szemmel járunk, észre fogjuk tudni venni a lehetőségeket. Az Égi Cselekvők: a Yang Víz, a  Yang Fa, Yang Tűz, mind-mind megnyilvánult minőségek, amikhez hozzáférhetünk, ami mindenki számára elérhető.

Az állatjegyek, a Földi Támaszok, ezekben különböző hordozott cselekvők vannak, amiket ki tudunk, ki lehet, ki érdemes bontakoztatni, foglalkozni kell vele, hogy mire tudjuk használni. Ez a három állatjegy: Sárkány, Majom és Patkány, egy víz háromszöget hoz létre, ami téli hónap lévén nagyon hatásos, hangsúlyos és erős. Felszínre kerülhetnek az érzelmek, érzékenyek leszünk, mindent magunkra veszünk. Eddig nem igazán foglalkoztuk, nem érintett meg, most lelkileg, érzelmileg sokkal jobban fog ránk hatni. Túlbonyolítás, mindent meg akarunk vizsgálni, utána járni, utána olvasni, és elveszünk a részletekben. Az ellenkezője, fejest ugrasz a dolgokba, ennek a hatalmas víznek akkora lendülete, sodrása, ereje, hömpölygő, áradó, magával ragadó energiája van, de Isten igazából azt se tudod, hogy tényleg akarod-e azt, vagy csak ez a lendület, energia elvitt oda. A vizet a földdel tudjuk szabályozni, meghúzni magunknak a kereteket, a határokat, hogy ez még belefér nekem, így még ezt elfogadom, így tudok haladni. Ezen az úton tudok haladni, ez a célom, de tudatosan jelen kell lenni, hogy ez a rengeteg víz ne sodorjon el minket.

A víz mutathatja még a félelmeinket, és ahányan vagyunk, annyi dologtól félünk: emberektől, változástól, de a változás az maga az élet. Tudom, ez már lerágott csont, mindenhonnan, tényleg a csapból is ez folyik, de máshogy nem tudsz változtatni csak úgy, hogyha elhagyod a komfortzónádat. Nem kell óriási, nagy lépésekbe gondolkozni, gondolkozz kis lépésekbe, tegyél meg kis változtatásokat az életedbe azokon a területeken, ami nem működik. Ezt a döntést neked kell meghozni, ez egy fémes minőség. Sokan vannak, akik, félnek  valami vírustól, rovaroktól.

Én is például virtuózom a pókoktól, meg a hüllőktől, békától, kígyótól. Érdekesség gyerekkoromban meg a pici leveli békákat gyűjtögettem a zsebemben.

Érdemes kifejezni az érzéseinket, hogy mi játszódik le bennünk, mit érzünk. A fa az egy kreatív minőség. Én is nagyon sokat írok, érdemes lehet kiírni magunkból, vagy rajzoljuk le, ami bennünk játszódik, képekben fejezzük ki, és az már egy lépés a feldolgozás felé.

A Víz a fának ad még egy lendületet, igenis haladjunk a célunk felé, szemlélődjünk, nézelődjünk. Figyeljük meg, hogy mi sikerült eddig a célhoz vezető folyamatba, mi nem sikerült, mivel nem haladtunk, nem boldogultunk, azon változtassunk egy kicsit.

Velünk marad decemberben:

A Tűz és a Víz. A Yang Tűzet, mire tudjuk használni, alkalmazni ezt az energiát, változási állapotot? Ez maga a „Nap” minőséget szimbolizálja, az égitestet, rávilágít lehetőségekre. Érdemes nyitott szemmel járnunk és észrevenni. Ennek az ellenkezője, ha a „Nap”ba belenézünk, az bizony elvakíthat bennünket. Használjuk ki ezt az energiát, segítsen rávilágítani milyen új utakat találunk, milyen új lehetőségeket kapunk. Járjunk nyitott szemmel! Lelkesedés, szenvedély, ami belülről fakad, használjuk ki. Másokat is segíthetünk ezzel, legyen bennünk szenvedély.

Rejtett dolgok is napvilágra kerülhetnek. Erre szoktam mondani, hogy olyat mondjál másnak, amit nem gond, ha visszahallasz, mert amit már két ember tud, az már nem titok.

A Yang Tűz, a „Nap” és a Patkány az meg az „óceán”, ezek soha az életben nem gyűrhetik le egymást, nem kerülhetnek konkrétan kapcsolatba. A „Nap” bevilágítja, rávilágít az óceánra, az felerősíti a fényét, visszaveri: egy probléma felnagyítódik ebben az időszakban.

A Sárkány és a Patkány, fél Víz háromszög kapcsolatban van. Te saját magad tudod milyen keretek között mozoghatsz, pl.: anyagi keretek, itt vannak az ünnepek, ajándékozás, ünnepi készülődés, stb. stb. Tudatos tervezéssel tudod végre hajtani.

Összefoglalva a decemberi energiák:

– jönnek új lehetőségek: járj nyitott szemmel

– az érzelmek sokkal intenzívebbek lehetnek, hangulatingadozás

– félelmek felerősödhetnek

– változó, képlékeny dolgok, nem kiszámítható események

– megújulás

– bizonytalanság

– túlbonyolítást érdemes elkerülni

– vegyük észre mi történik bennünk és a körülöttünk lévő világban.

Videó itt érhető el: https://youtu.be/ihDwAetxq00

2024 November: Yin Fa, Disznó hónap

Változás és növekedés összhangja: a Fa🌳 , Föld 🌏 és Víz🌊 elemek kapcsolata novemberben!

https://bazi-calculator.com/hu/

Ebben az időpillanatban milyen változási állapotok és milyen állatjegyek találhatók ebben a képletben. Yang Fa, Kutya napon indul ez a hónap. Ismerős ez az energia az október hónapból.

A Kutya ebben az időpillanatban el van zárva. Itt, jelen pillanatban nem kerül sem a sárkánnyal kölcsönhatásban sem másik állatjeggyel sem. Mit jelent, hogy el van zárva? Ide nem jut el a Qi. Mik azok az elzárt változási állapotok? A Kutyának a Yang Föld a fő eleme, az a Sárkányba hozzáférhető, ezt el tudjuk érni máshol. A Yin Tűz és a Yin Fém viszont nem elérhető. Ez mutathat gátat, akadályt, elakadást.

Vagy a másik megfelelője, mivel ez a Naposzlop, az otthonunk területén elvonulva, önfegyelmet gyakorlunk, a feladatokat itt tudjuk átgondolni, átrendezni és egyedi, különleges megoldásokat tudunk találni.

Ezek az energiák már egy-két nappal előtte átérződnek a hónapban és átnyúlnak a következő hónapban is.

A Yang Tűz, Patkány óra éjjeli idő. A Yang Tűznek ilyenkor téli hónap lévén, és főleg még éjszaka is van, nagyon kevés a hatásfoka.

Az októberi videómban: https://youtu.be/hAvtQQIsoyY?si=_mfdlOnPiXPtPnvE vissza tudjátok hallgatni, keressétek meg, hogy hogyan, milyen tevékenységgel, milyen órákban tudjuk a tűz változási állapotot használni, alkalmazni.

A Patkány kölcsönhatás által a Sárkányhoz kapcsolódik, ez egy fél víz háromszöget alkot, így még jobban a vízre helyezi a Disznó hónapban a hangsúlyt. A víz pl. utal az érzelmekre, a megérzésekre. A víz mutatja a láthatatlant, ami még talán bennünk fogalmazódott meg, elképzelés, terv, az óra oszlop miatt mutatja a jövőképet is, az álmainkat, vágyainkat, késztetéseinket.

A Disznó hónapban a Qi áramlást látva, a láthatatlanból, ami még csak bennünk fogalmazódott meg terv, elképzelés azt láthatóvá, hozzáférhetővé tudjuk tenni, felszínre tudjuk hozni. Természetesen, ha van célunk, amit el akarunk érni, akaratunk van hozzá, rendszeres tevékenységgel teszünk a cél érdekébe.

A Tűz segít nekünk abban, hogy szenvedéllyel, lelkesedéssel a jövőnkre vonatkozó elképzeléseinket végrehajtsuk.  Rendszeres cselekvéssel, a gazdagság mutatja a cselekvést, teszünk a célunkért, akkor az megvalósítható.  Ami fontos, ne ragaszkodjunk mereven csak a kitűzött úton a célhoz jutáshoz, hanem rugalmasan kezeljük a helyzeteket.

A vízre érdemes figyelni, mert eltud ez a hatalmas lendület, ez a sok víz sodorni, hogy ezt megelőzzük, nekünk kell a kezünkbe venni a kormányt és irányítani az idézőjeles hajónkat. A fához tartozik a szél is, és ha elengedjük a kormányt, a szél elvisz olyan utakra, helyekre, ahová esetleg nem akarunk kikötni, elsodorja a hajónkat. Szertelenül össze-vissza csapódunk ide-oda. Érdemes a tervet, a nagy egészet figyelni, a célon tartani a fókusz. Váratlan események, nehézségek, akadályok esetleg kilátástalanság érzésnél fontos, hogy előre tekintsünk, legyen jövőképünk, hova akarunk elérni, de tudjuk azt, hogy más úton is célba lehet érni.

Változtassunk, hogyha kell, és ami működik, azt pedig hagyjuk meg.  A sok víz miatt lehet bennünk vakbuzgóság, hogy mindent fenekestől felforgatunk, mindenen változtatunk, de nem ez a megoldás. Működő dolgokat hagyjuk meg az életünkben, és ami nem működik, azokat apró lépésekkel, mert ha képileg nézzük, a természetben lévő fák sem egyik pillanatról a másikra lesznek hatalmasak, idő kell ahhoz, hogy megvalósuljon a változtatás az életünkbe. Engedjük meg ezt a rugalmasságot magunknak, és merjünk változtatni, hagyjuk el a komfortzónánkat. Próbáljunk ki új dolgokat, újítsunk, ha nem működik, amit eddig csináltunk, vagy ahogy eddig csináltuk.

A te születési képletedben van Víz, akkor megjelenhetnek félelmek, fóbiák, ijedtség, rémület.  A megoldása visszagondolni, hogy mi az, ami félelmet okoz. Mi történt régen? Nem jó döntést hoztál, és most is félsz attól, hogyha változtatni akarsz, akkor nem jó úton fogsz járni? Nem hagyod el a komfortzónádat, nem fogod tudni, mi van azon túl. Nem fogsz tudni fejlődni, egy helyben topogsz. A rég hozott döntéseinknek most vannak a következményei, mindig dönthetsz máshogy és irányt tudsz váltani.

Vizsgáld felül észérvekkel, hogy hova szeretnél eljutni, mi a terved, mennyire megvalósítható, mit tudsz tenni most.

Ezért jó, hogyha ismered az energiákat, mert akkor tudod, hogy melyik hónap mire alkalmas a saját születési képletedhez viszonyítva, vagyis abból kiindulva megmutatja, hogy mit érdemes most tenni, és mi az, ami nehézséget, akadályt, kihívást okozhat.

A Yang fa, ami nagyon hatásos a Víz mellett, most készül megpihenni a fa, de a mélyében belül, már készül a tavaszi megújulásra.

https://bazi-calculator.com/hu/

Ami velünk marad, az a Sárkány és a Disznó. Ezek szabályozzák egymást. Föld szabályozza a Vízet.

A víz: láthatatlan dolgokat, elképzeléseket, terveket felszínre tudjuk hozni, ha rendszeresen cselekszünk, teszünk a célunk érdekébe.

Amire érdemes a Yin Fánál figyelni, a kompromisszum. Életünkben már sokszor kötöttünk kompromisszumot. Van, amit azért kötöttünk, hogy elkerüljük a nézeteltérést, ne kerüljünk másokkal konfliktusba. Belementünk, pedig Isten igazából, a szívünk legmélyén nem akartuk. Nem akartuk pl. elveszíteni munkánkat, barátunkat, barátnőnket, stb, bármi, és belementünk egy olyan alkuba, amit mi nem  szerettünk volna. A Yin Fa nagyon simulékony, nem szereti, hogyha békétlenség van, békítő bíró szerepeket is fel tud venni. A másik, ami miatt nem igazán érzed jól magad, hogyha nem bírsz, nem-et mondani. Mindenre rábólintasz, megcsinálod, elvállalod, pedig nem is biztos, hogy akarod.

Érdemes végig gondolni, hogy miért megyünk bele a kompromisszumban. Az jó, ha olyan értelemben kötünk kompromisszumot, valaki, egy kívülálló mindig máshogy látja, máshogy érzékeli a helyzetünket, jobban rálát, átlátja, nem elfogult, nincs benne. Az ad tanácsot, ötletet, hogy esetleg ezen változtathatsz, vagy ezt így csináld, azt úgy csináld, ezt így old meg. Amikor a másiknak jó a szándéka, jó indulatból segít, igenis fogadd el, gondold végig. Nem kell rögtön igent mondani se. Légy türelemmel magadhoz is és gondold végig, hogy az neked mennyire hasznos, hatásos. Esetleg próbáld ki, és meglátod, mit hoz. A tervek nagyon fontosak, a cél is. Rendszeresen, folyamatosan tenni azért, hogy célba érjünk, elérjük a célunkat. A víz miatt az érzelmek is előtérbe kerülnek, lehet sokkal érzékenyebben érintenek a külvilág történései.

A Föld: cselekvés, tenni azért, hogy ezek megvalósuljanak.

Összefoglalva a novemberi energiák:

– rugalmasság

– kompromisszum

– tekints előre

– cél, jövőképed legyen

– irányítsd te az életed, ne mások, vagy a körülmény!

– megérzésekre figyelni – az érzelmek nagy szerepet kapnak ebben a hónapban.

Novemberi videós útmutatás: https://youtu.be/bqhUnPq7kr4?si=oZ-yUnkIij3qSf5E

2024 október: Yang Fa, Kutya hónap

2024. október 7-én 21. órakor indul budapesti idő szerint a Yang Fa, Kutya hónap

https://bazi-calculator.com/hu/

Egy meghatározó, kulcsfontosságú időszak a 2024-es évben.

Erőteljes, határozott energiák lesznek most velünk.

Szembetűnő, hogy a Yang Fa és a Kutyába és a Sárkányba a Yang Föld van. Ez a 2 meghatározó, erőteljes energia lesz jelen velünk ebben a hónapban.

A Yang Fa változási állapot: milyen hatással lesz ránk, vagy mire érdemes figyelni ebben a hónapban?

Mi volt a célunk az évelején, mennyit, mit tettünk meg annak érdekében, és még mit kell megtennünk azért, hogy ezt a célt megvalósítsuk, elérjük? Jobb lesz a rálátásunk, jobban átlátjuk most a helyzeteket ezzel az energiával. Hol tartunk? Hova jutottunk el? Érdemes ezt a kérdést felülvizsgálni, megvizsgálni.

Állhatatosságot hoz ez az energia. Kitartó munkával sikerülni fog elérni a célunkat. Irányt tudunk most még jobban meghatározni ezzel a minőséggel. Ami segít minket, hogy célba érhessünk. Jönnek lehetőségek, új helyzetek, új utak és ezek közül választanunk kell. El kell döntenünk, hogy merre megyünk tovább. A Yang Fához tartozik még a tanulás, a fejlődés, a növekedés.

Ezért lehet, hogy most valaki éppen elhatározza, hogy egy tanfolyamot elkezd, ami növeli  a tudását. Jó önfejlesztésre, látókör bővítésére. Ez hoz nekünk így elszántságot is. Céltudatosság, jobban tudunk a célokra fókuszálni. Rendszeresen tegyünk meg lépéseket azért, hogy megvalósuljon az elképzelésünk, tervünk, álmunk, vágyunk a jövőnkkel kapcsolatban. A kommunikáció is előtérbe kerül, amit gondolsz, lehet, hogy most ki is mondod. Amire érdemes figyelni, hogy nem biztos, hogy ez fog tetszeni a másiknak, hogyha nyersen fogalmazol. Az egyenes beszéd az jó, de nem kell durva, sértő hangnemben fogalmazni.

Határozottabbak lehetünk. Lehet, hogy nehezebben tudnak mások meggyőzni arról, ami az elképzelésünk, hogy szeretnénk az utunkat járni. Ez oda- vissza működik, tehát a másiknál is ugyanaz a kozmikus energia van jelen, és ezért lehet,hogy te se tudsz meggyőzni mást arról, hogy változtasson az elképzelésén, tervén vagy az egy adott lépésén. Érvekkel nem annyira könnyen tudunk most hatni a másikra, nem igazán engedünk abból, amit elhatároztunk, elképzeltünk magunknak utat, lehetőséget, megoldást.

Önmegvalósításra nagyon jó hónap.

Teremtés, valamit létrehozni, életre kelteni.

Rugalmasság, ahogy egy egész 2024-es évben szinte minden hónapban említettem. Ez még most is nagyon fontos.

Fa változási állapot hogyan tud összhangban működni, mi a jellemzője: a jóindulat.

Hogy tudod magad tartani a célodhoz, céltudatosság gyakorolása, használata. Előrelátás, a lépések megtervezése? Hogyan jutsz A-ból B-be. Kedvesség, szelídség másokhoz, magaddal szemben is.

Nyitottság az új lehetőségekre, de ahhoz, hogy ezeket a lehetőségeket meglásd nyitott szemmel kell járnod, ezért figyelned kell, ébernek kell lenned.

Még ide tartozik, hogy pl.: van merszed új útra lépni, új irányba menni, vagy megtenni egy olyan lépést, amitől eddig féltél, vagy nem volt hozzá merszed. Egyenes, tisztességes jellem.

Felelősséget vállalni a tetteidért, amit csináltál.

Zavarodott működése a fa változási állapotnak. Mi jellemzi ezt: rosszindulat.

Valakinek rosszat akarunk, rosszmájúság.

Feszültség, erős energiák vannak, és nem tudod, hogy merre menjél, mit csináljál, mi legyen a következő lépés.

Kilátástalanságot érzel, jön sok lehetőség és nem tudod eldönteni, hogy melyik úton haladj tovább.

Tiszteletlenség mások iránt.

Hibáztatás is ide tartozik: az önmagad hibáztatása, és hogy miért azt választottad, miért nem azt választottad, miért így csináltam, miért úgy csináltam, vagy pedig mások hibáztatása, vagy a körülmények okolása azért, hogy ott tartasz ahol tartasz, ezt érdemes felülvizsgálni.

Állat jegyek szintjén  a Yang Föld a legnagyobb szerepet kapja. A Földi támaszok mutatják azokat a lehetőségeket, amiket ki tudsz bontakoztatni, de ehhez tudatosnak kell lenni.

A föld miatt a gondoskodás, a figyelmesség másokra, de magunkról se feledkezzünk meg! Most jobban meg tudjuk figyelni úgy általánosságban a helyzeteket, eseményeket, történéseket, embertársainkat. Pont ezért a lehetőségeket is könnyebb észrevenni.

Otthonnak, családnak vagy olyan helynek nagyobb szerepe lesz ebben a hónapban, ahol megtapasztaljuk a biztonságot, vagy ahol mi magunk biztonságban érezzük magunkat.

Másik megfelelője ahol egyedül tudsz lenni a gondolataiddal, elmélyültetsz a saját kis sarkodba, szobádba, kuckódba gondolataiddal, terveiddel tudsz foglalkozni, meditálni is tudsz.

Az állhatatosság is a Föld elem egyik meghatározó minősége. Segít abban, hogy amit megszeretnél csinálni  azt véghez tud vinni.

Elemzésekre, vizsgálatra alkalmas hónap. Múltbeli történéseket, eseményeket vizsgáld felül, vond le belőle a következtetéseket.

Gazdagság minőséget mutat ebben az időpillanatban a Yang Föld, ezért jó cselekvésre, megvalósításra. Vedd kezedbe az életed irányítását! Gondold végig azt, hogy mivel tudsz dolgozni: értékeid, a képességeid, a tudásod, mihez értesz, milyen pozitív tulajdonságaid vannak. Ezeket érdemes összeírni és amikor elbizonytalanodsz magadba  akkor vedd ezt elő és meríts ebből erőt.

Befogadás: testi, lelki, szellemi szinten, hogy táplálod magadat, a testedet. 

Yang Földhöz tartozik a gyomor, mint emésztőszerv és a másik a lép és a hasnyálmirigy, az pedig a vérképző szerveinket mutatja, abba  van az életerőnk az energiánk, és még ide tartoznak a kötőszövetek, izmok.

Szokások, szokásminták, amiket megszokásból csinálsz, eddig is így csináltam ezután is így fogom csinálni, de nem még se haladsz egyről a kettőre,  ugyanazt a kört futod, járod be. Ez zavarodott működés. Most érdemes felülvizsgálni, hogy mit tudsz elhagyni vagy mit tudsz változtatni ezen.

A Föld változási állapot miatt,  főleg akinek a saját születési képletében is van, hajlamos lehet a halogatása, majd délután, majd holnap, vagy majd később megcsinálom.  Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!

Mi marad velünk egész hónapban?

https://bazi-calculator.com/hu/

A Sárkány és a Kutya között van egy kölcsönhatás, amit ütközésnek nevezünk.

Legjobban azokat érinti ez a kölcsönhatás, akinek vagy Sárkány, vagy Kutya van a saját születési képletében. A kölcsönhatás miatt föld változási állapot feltorlódik, felhalmozódik és ezáltal a bennük lévő változási állapotok felszínre kerülnek, így elérhető mindegyik változási állapot.

A Yin Tűz és a Yin Víz kölcsönhatása által érzékenyebbek leszünk. A környezetünkben vagy a velünk történt eseményeket jobban a szívünkre, magunkra vesszük. Részletekben hajlamosabbak lehetünk elmerülni, főleg akinek van valamilyen víz változási állapot az Égi cselekvők között. Úgy is megjelenhet ez, hogy túl sok minden érdekel, kíváncsi leszel, szívesen kipróbálsz új dolgokat, amikbe eddig mondjuk nem mertél belevágni. Azon viszont ne csodálkozz, ha csak ez ilyen fellángolás lesz, ez nem biztos, hogy hosszan veled fog maradni ez a tevékenység vagy valami új dolog, amit kipróbálsz.

A másik  a Yin Fém és a Yin  Fa közötti ütközés. Olyat ígérni, amit be is, meg is tudsz tartani. Tervezéssel és rugalmassággal, sokkal több mindenre fogsz menni, jobban jársz.

Átrendeződésre, átrendezésre, aktuális hónap! Érdemes Neked átrendezni a dolgokat, mint hogy a körülmények miatt vagy a körülmények hatása végett kelljen vagy legyen muszáj átrendezed az életedet.

Felszínre kerülnek a kölcsönhatás miatt olyan helyzetek, kapcsolatok, események, amikkel eddig nem foglalkoztál. Most jött el az ideje, hogy már kell foglalkozni vele, nem lehet a szőnyeg alá söpörni.

Eszmerendszerek, rendszerek, adatbázisok is ide tartoznak. Az őrző-védő és a biztonságtechnikai szolgálat vagy szolgálatot teljesítő emberek szerepe is megnőhet. Még a földhöz tartozik az ingatlan ipar és minden olyan, ami a földdel dolgozik: a természeti kincsek, a nyersanyagok is.

Itt tudod a havi útmutatás videóját megnézni: https://youtu.be/hAvtQQIsoyY

2024. Szeptember: Yin Víz, Kakas hónap

2024. szeptember 7-én 5:12 perckor indul a Yin Víz, Kakas hónap

(https://bazi-calculator.com/hu/)

Yang Fa, Kutya napon és Yang Tűz, Tigris órában. Yang Fa megjelenik az évben, a napban és a tigris állatjegyben is. Ősszel a Fa már elkezd pihenni, sokkal több munkát vesz igénybe a használata, alkalmazása. Úgy mondjuk szaknyelven, hogy nincs idényében. Rendszerességgel a kora reggeli órákban, Tigris, Nyúl (3 és 7 óra között) időszakban és Fa napokon hatásosabb lehet. Valamennyi támogatást kap a hónaposzlopból a Víztől, de ez nem túl sok.

Hogyan használhatjuk? Amit elkezdtünk kitartó munkával folytassuk.  Legyen fókuszunk a célon, hova szeretnénk eljutni, mit szeretnénk elérni!  Rendszerességgel tegyünk a célunk érdekében meg feladatokat, lépéseket. Vigyük végig, amit elkezdtünk. Haladást, fejlődést hoz a Fa minőség. A tanulás és a tanítás is ide sorolható. Éppen aktuális, mert elkezdődött szeptemberben az iskola. Rendszerben gondolkodás, tervezés jobban megy most.  Figyeljünk rá, hogy túlságosan ne legyünk makacsak, akaratosak. Engedjünk a változásnak. Nézzük át a terveinket és ha úgy érezzük változtassunk rajta. A végcélhoz elérhetünk máshogy is. Nagy változásokat ne várjunk vagy gyorsakat. A természetben a fák sem tudnak egyik pillanatról a másikra megnőni gyorsan. Mutat még ragaszkodást pl.: elveinkhez, eszméinkhez vagy a múltunkhoz, stb. Az ilyen típusú embereket nagyon nehéz meggyőzni, hogy máshogy is lehet és a változás maga az élet.

Felelősségvállalás tetteinkért, cselekedeteinkért. Ne hárítsunk, vállaljuk fel ha hibáztunk is. Emberek vagyunk, tanuljunk belőle.

A Kutyában és a Sárkányban a fő változási állapot a Yang Föld, és még a Tigrisben is található egy pici. A hagyományos sorsfejtésben ezek itt így nem ütköznek, nem lépnek kölcsönhatásba egymással, mivel nincsenek egymás mellett, köztük van a Kakas. Vége a nyaralási időszaknak, elkezdenek a dolgok visszaállni a régi kerékváltásba. A gyerekek iskolába mennek, a szülőknek ez plusz feladatot hoz.    Másféle tetteket, tennivalókat kell a mindennapokban beiktatni.  Sokkal több munkát, odafigyelést, törődést követel meg a helyzet. A munkahelyeken már lassan elkezdődnek az év végi hajrá időszakok.

Együttérzéssel, odafigyeléssel, mások felé nyújtott segítséggel vagyis együtt, egymásra figyelve könnyebb és jobb is lesz.

Yang Tűz az óraoszlopban, a Kutya és a Tigris között van egy kölcsönhatás, így ez Yang Tűznek növeli a a jelentőségét. Kapunk egy olyan energiát, ami által lelkesebbek, szenvedélyesebbek lehetünk a jövőnk, álmaink, vágyaink, elképzeléseink iránt és még akár a jövő nemzedékére is hatással lehetnek, lesznek tetteink, elképzeléseink, cselekedeteink.

Szeretettel forduljunk mások felé. A „Nap”, mint bolygó mindenkire süt válogatás nélkül.   Belülről fakadóan jön, hogy így fordulunk mások felé.

Ami velünk marad egész szeptemberben!

(https://bazi-calculator.com/hu/)

Yin Víz Égi Cselekvő, ez egy megnyilvánuló, hozzáférhető változási állapot. Láthatatlan események adódhatnak (2023-as év is ilyen volt). Eltervezünk valamit és változtatni kell a folyamaton vagy nem látunk bizonyos helyzetekben egy lépést,  homályba vész, hogy hova is fogunk ezáltal kilyukadni. Lehet ijesztő, de cselekedjünk a célunk érdekében. Meg fogjuk találni a módját a megoldásnak, amikor kitartással cselekszünk.

Fontos, tudjuk mit akarunk!

Akinek a születési képletében vagy a sorsdekádjába is van Víz változási állapot, annak érdemes határidőnaplót vezetni, hogy elkerülje a káoszt, hogy ne forgácsolódjon szét és tudja tartani a fókuszt a napi teendőin.

Ötleteinkre, megérzéseinkre figyeljünk, segíteni fog.

Érzékenység, változékony kedély állapotok jellemezhetik ezt a hónapot.

Álmodozásra, képzelgésre és hajlamosít a Yin Víz változási állapot.

Új illetve különlegesebb helyzetekbe, feladatokba merészebben belevágunk.

Kakas, mint Földi Támasz.  

Kakas kölcsönhatásba lép a Sárkánnyal.

Ez a Fém változási állapotot erősíti. Fémhez köthetőek: a hatalmi szervek, katonaság, rendőrség, bíróságok, végrehajtó szervek, igazságszolgáltatás.  Ezekkel akkor van gond, hogyha a hatalom elnyom, visszaél az erejével.  Akkor már nem a pozitív oldala mutatkozik ennek a változási állapotnak.

A Fém is nagyon merev tud lenni, nem enged az elképzeléséből.   A Yang Fa: akaratos és makacs. Nagyon erős energiák mutatkoznak. Engedjünk a változásnak, legyünk rugalmasabbak.

Könnyebb most tehermentesíteni magunkat. Váljunk meg attól, amire nincs szükségünk, ez lehet pl.: szokások, hitrendszerek, rossz, haszontalan használati tárgyak. Ezáltal teret tudunk engedni az újnak.

Hozzunk meg a döntést és cselekedjünk, annak fényében.

Tökéletesség, olyan nincs. Tegyük, meg amit lehet, de ne essünk túlzásba. A kész jobb, mint a tökéletes.

Összefoglalva a szeptemberi hatások:

  • váratlan történések
  • tudjuk, mit akarunk!
  • érzékenység
  • megérzések, intuíció
  • rugalmasság
  • engedjük el amire nincs szükségünk
  • tökéletesség nincs

Személyes elemzésre itt tudsz jelentkezni:

totheszter70@gmail.com

2024 Augusztus: Yang Víz, Majom hónap

2024. Augusztus 7-én 2:10-kor indul a Yang Víz, Majom hónap.

https://bazi-calculator.com/hu/

Égi Cselekvőknél a Víz változási állapot dominál, ezek megnyilvánult minőségek, amik kibontakoznak.

Az állatjegyek pedig utalnak a körülményekre, kibontakoztatásra váró lehetőségek: támaszt nyújtanak az Égi Cselekvőknek.

A Yin Vízre jellemző ( ilyen volt a 2023-as év is, mint a napi pillér), előre nem látható események történhetnek. Nem látjuk tisztán mi történik, valami elhomályosítja. Túl sok kavargó gondolat, sok mindent szeretnék vagy elkezdünk és nem érünk a végére. Jó, ha lesz heti, havi, napi menetrendünk is. Fontossági sorrendbe szedve a feladatainkat.

Képzelgést, álmodozást is hozhat – túl magas elvárások, igények. Legyen cél, fókuszált figyelem hova és hogy szeretnénk eljutni. Amennyire lehet, igyekezzünk erre koncentrálni.

Új és különleges helyzetekbe hamarabb belevágunk, ismeretlen dolgok megtapasztalása végett.

Érzékenység, ráérzések, megérzések erősebbek és hangsúlyosabbak lesznek.

Ötletekre, lehetőségekre érdemes augusztusba figyelni.

Események, helyzetek, történések gyors változása.

Ebben a képletben nincs jelen a Tűz változási állapotból se a Yin, se a Yang sem. Természetesen napokban és órákban megjelenik majd.

Hogyan, milyen módon hozhatjuk be ezt az energiát?

Pár példa:

  • szeretettel fordulni mások felé
  • társasági élet
  • olyan tevékenység gyakorlása, ami örömet okoz
  • játékosságot vinni a mindennapokba
  • kirándulás, tánc, jóga.

Az év eddigi részében a Föld volt számottevő, ezt most felváltja a Víz!

Föld: szilárd, tartós, rend-rendszer, keretek.

Víz: megfoghatatlan, képlékeny, változó, újdonság.

Majomba lévő Yang Fém és a Nyúlba lévő Yin Fa Cselekvők között kölcsönhatás van. Ez viszont alig észrevehető, finom változásokat hoz a körülményekben. Éberséget igényel az észlelése.

Ez marad velünk egész augusztusban!!!

https://bazi-calculator.com/hu/

Yang Víz – megnyilvánult, felszínen van.

Folyamatosan csináljuk, amit elkezdtünk az évelején, tegyünk érte mindennap. Akadályok, váratlan események ne vegyék kedvünket el, ezzel az energiával képesek leszünk új utat, új megoldást találni, hogy célba érjünk.

Nem mindig a rövidebb út a legjobb!!!!

Viszontagságos helyzetbe is tegyük a dolgunkat, hosszútávon megtérül az eredménye.

Figyeljük mások testbeszédjét, hanghordozását, mimikáját – sok mindet elárul a másikról.

Megérzések, intuíció, belső hangunk és ráérzések felerősödnek.

Zavarodott, hibás működése:

Túlzottan sok félelem, fóbia vagy az ellentéte: túlzott vakmerőség, semmitől se riad vissza.

Inkább fejben élés, befelé fordulás – nem kapcsolódik senkihez, nincs kapcsolata.

Belekapkodás mindenbe, szétforgácsolja magát valaki. Aztán nem lesz kész semmivel.

Túlzott türelmetlenség, azonnal kell. Kapkodás.

Bizonytalanság, bizalmatlanság.

Majomnak Yang Fém Cselekvő a főminősége.

Sárkány és Majom közötti kölcsönhatás a Víz energiára helyezi a hangsúlyt. Rejtetten megjelenítik a Patkány jegyet is. A hatása, tulajdonságai nem egyértelműen észrevehetőek. Így érdemes tudatosan figyelni. Akinek Ló van a születési képletében vagy a 10 éves Sorsdekádjában, azokra van leginkább hatással. Ez lehet előmozdító, holtpontból, megrekedésből kizökkentő vagy olyan esemény, amin ideje változtatni. Talán még sorsfordító helyzet, esemény is lehetséges.

Yang Fa/ Tisztsértő minőség

Ez tud segíteni a célunk követésében, kitartást adni egy helyzetben, amit elkezdtünk véghez tudjuk vinni. Fejlődést, haladást, növekedést segíti.

Utal a nem szokványos, nem teljesen szabályszerű, nem a társadalmi elvárások szerinti más megnyilvánulásra. Képes a régi kereteket megszűntetni, lerombolni. Forradalmi változást elindítani, új ötletek által. Különleges, egyedi módon, módszerrel. Hatással lenni mások életére. Valami felrázó történést is eredményezhet.

Botrányok? Erre kíváncsi leszek, szeptemberbe visszatekintve meglátjuk.

Nagyon jó hajtóerő, tudunk vele alkotni, megmutatni tudásunkat, képességünket és adjuk is tovább másoknak. Önmagunk meghaladása – komfortzónán, kényelmi zónán kívül van.

A Fém segít egyszerűsíteni, hatékonyabban cselekedni. Figyelmünket koncentráltabbá tenni, ha kicsit szétforgácsolódunk. Ami nem megy engedjük el vagy változtassunk (Víz) rajta. Hozzunk döntést. A Fa és a Fém is tud merev lenni. Megoldás és a helyzetkezelés hatékonyabban megy majd.

Összefoglalva az augusztusi hatások:

  • Rugalmasság
  • Egyszerűsítés
  • Változás, változtatás
  • Kitartás, akaraterő
  • Célkövetés
  • Önmagunk meghaladása

2024 július: Yin Fém, Kecske hónap

2024. július 6-án 15:30 perckor indul budapesti idő szerint a Yin Fém, Kecske hónap.

Forrás: https://bazi-calculator.com/hu/

Yin Fém kölcsönhatásba kerül a Yang Tűzzel. Ez utal rá, hogy a jövőnkkel, álmainkkal, terveinkkel és elképzeléseinkkel kapcsolatos dolgok kerülnek a fókuszba.

Harmonikus megélése: támogatottnak érezzük e törekvéseink megvalósulását. Látjuk világosan az utat A-ból B-be. Tudunk a kívánt célra összpontosítani.

Pozitívan látjuk a helyzetünk kimenetelét. Szívesebben vállalunk több feladatot, hogy célunkat elérjük. Tudjuk azt is, hogy több feladat, több felelősséggel is jár. Ez akár megbecsüléssel, elismeréssel vagy magasabb pozíció betöltését is eredményezheti.

Van akinek szolgálat vállalását eredményezi, így mások segítése, életének jobbítása lesz a motivációja.

Diszharmonikus állapot: Nem vagy hajlandó a szokásaidon változtatni, pedig mindig abba a hibába esel bele.

Maximalizmus.

Külvilágnak mutatott kép fontos számodra. Látszat.

Nem mersz, nincs hozzá bátorságod, hogy valamit elvállaljál, mert félsz a kihívástól, felelősségtől.

Megérzéseink jók lehetnek, figyeljünk a belső hangunkra.

Céljaink megvalósulása picit lassabb lehet. Miből látom ezt? Sok Föld szabályozza a Vízet. Folyamatosan cselekedjünk a megvalósulás érdekében és legyünk türelemmel.

Jöhet megérzés, ami másik úton visz célba.

Nem csak egy úton lehet haladni, nem bebetonozott, nem rögzített a célhoz vezető út. Te döntöd el, hogy meghátrálsz vagy keresel másik megoldást, hogy megvalósítsd az álmaidat, terveidet, elképzeléseidet.

Ami látható, most is sok a Föld változási állapot. Ez lehet valakit kényelmessé tesz, nem igazán akar megmozdulni vagy halogatásra késztet. Majd megcsinálom, ráér az még, várhat.

Másik lassabban haladnak a hivatalos ügyek intézése, sok szabadság miatt. Legyünk türelemmel, amennyire lehet.

Július lévén itt a szabadságok ideje, vége a tanításnak. Alkalmas pihenésre, töltődésre, nyaralásra, kikapcsolódásra a hónap.

Aggodalom, főleg olyan szülőknél ahol kiskorú gyermek van és nem mindig talál megoldást a gyermekfelügyeletére. Mi lesz, hogy oldjam meg?

Kontroll, ellenőrzés alatt tartás akár embereket, akár folyamatokat, helyzeteket.

Együttműködés másokkal, vagy amikor szabira mész, mondd el mit és hogy csináljon a helyettesed.

Kivizsgálásra és önvizsgálatra jó időszak.

Legyünk rugalmasak, a ragaszkodás és a kényelmi zónába lapulás nem segít a fejlődésben.

Ami velünk marad egész hónapban:

Forrás: https://bazi-calculator.com/hu/

Yin Fém energiája itt van és mindenkire hat.

Kitűnés, mások túlszárnyalása, csillogás, villogás, nyaralási fotók a közösségi médiában való megosztása, versenyzés, rivalizálás. Ki mennyi lájkot, hozzászólást kap.

Fontosabb lesz a megjelenésünk, jobban adunk magunkra, hogy jelenünk meg nyilvánosság előtt. Mit mondanak rólunk, hogy ítélnek meg.

Tökéletesség – ami nem létezik- senki és semmi nem az, mindig van, lesz aki hibát talál. Ez csak illuzió.

Lesz aki bevállalosabb, így kipróbál valami ínyenc ételt is.

Kommunikáció, érvelés, eszme cserélés, tárgyalás, alkudozás, kérdezés most könnyebben megy.

Bevétel – Kiadás egyensúlyra érdemes figyelni! Tudd, meddig nyújtózkodhatsz!!! Pénzed, bevételed kézbentartása vagy elszórása?

Ne a látszatnak élj!

Összefoglalva a júliusi hatások:

  • Figyelj a bevételre és kiadásra
  • Tökéletesség, illúzió
  • Csapatmunka, összefogás
  • Megérzések
  • Rugalmasság
  • Magunkkal is foglalkozzunk: pihenés, én idő, töltődés.

2024. Április havi útmutatás

2024 április 4-én 8:18 perckor indul a Yang Fa, Sárkány év Yang Föld, Sárkány hónapja.

Forrás: https://bazi-calculator.com/hu/)

Szembetűnően sok a Föld egy kicsit szélsőséges is. Nézzük, milyen energiákat hoz ez, ami mindenkire hatással van. Ez egy általános elemzés, ami nem helyettesíti a személyes elemzést.

Februárban és márciusban, Tigris és Nyúl hónapban Fa időszak volt. Sárkány időszak mindig egy átmeneti hónap. Tavasszal jobban boldogultunk: tervezés, szervezés, megújulás, terjeszkedés, fejlődés és céltudatosságunkkal.

Nézzük, mire tudjuk használni ezt a sok Földet. Amit elkezdtünk és minden nap tettünk érte ez is fontos, folytassuk. Legyünk következetesek, elhivatottak, hajthatatlanok, amit el akarunk érni az iránt. Érdemes most rendezni, rendszerezni a dolgainkat, ügyeinket. Gondolkozzunk rendszerben. Türelem előtérbe kerül áprilisban.  A Föld se forog nagyon nagy sebességgel.  Folytasd amit elkezdtél, mert ha egyszer a Föld megindul – hegyomlás, ezt képzeljük magunk elé – akkor megállíthatatlanok leszünk. A gondviselés is szerepet játszik. Gondozd, tápláld, akár magadat, akár másoknak segíts és a célodat is ápold. Légy magadhoz és másokhoz is odaadó.

Ebbe a hónapba eszmék, eszmerendszerek, filozófiával kapcsolatos tudományágak előtérbe kerülhetnek.

Földhöz tartozik minden olyan, ami a biztonsággal kapcsolatos: biztosítás, takarékosság, befektetések, a biztonságtechnikai is. Védelem az adathalászat ellen, ez fontos még most is, megfelelő jelszó használata. Őrző – védőszolgálatok, adatbázisok védelme.

A földművelés, nyersanyagok és az ingatlan ipar is, kíváncsi leszek milyen hatással lesz. Kimozdul abból a holtpontból ahol van, vagy pedig még jobban vissza esik? A környezet tudatosság is idetartozik.

Érdemes a túlzott én központúság, önérdek és a túlzott szolgálat, mások segítése egyensúlyára törekedni.

Mindennap végén számvetés, mit cselekedtél, mit végeztél el.

Kiváló alkalom értékeink, képességeink felfedezésére. Föld mélyén sok „kincs” van. Lehet kicsit dolgozni kell vele, hogy felszínre kerüljön, de utána már tudod alkalmazni, ha felfedezzed magadban. Használd ki ezt a lehetőséget!

Ami magokat elszórtál, elvetettél korában, már lesz eredménye, mint amikor eljön a betakarítás ideje.

A hónap indulására felállított képletben 3 darab Sárkány van és 1 Kutya a nap oszlopban. Ez egy kölcsönhatás.  Mire utalhat ez?

Sok minden felszínre kerülhet a hónap kezdetén. Amivel eddig nem foglalkoztunk, most itt az ideje, hogy szembesüljünk vele. Életünk, környezetünk lehet csatatérré alakul. Lesz, akinek sok stresszt hoz, nehézségként, akadályként éli vagy úgy érezheted, hogy falakban ütközöl. Vagy valakinél olyan titok kerül napvilágra, amit nagyon féltve őrzött. A titok addig titok, míg egy ember tudja. Gondold meg, hogy kinek és mit mondasz el.

Figyeljünk a tartalékainkra, erőforrásainkra, pihenésre, töltődésre szánjunk időt. Ne merítsük ki szervezetünket.  Sárkány miatt a gyomor és az emésztő szervek érintettek ebben a hónapban, érdemes odafigyelni, hogy mivel tápláljuk a testünket,   mit étkezünk.  Érdemes az évszaknak megfelelő táplálkozásra odafigyelni.

Mi marad velünk egész hónapban

Forrás: https://bazi-calculator.com/hu/)

Túlzásra hajlamosíthat, – főleg ha a születési képletedben vagy a 10 éves sors időszakodban is van – határok átlépésére érdemes figyelni.

Túlzott felhalmozás, gyűjtögetés: tárgyak, emberek.

Birtoklási vágy: ez az enyém, nem adom, ez kell nekem.

Lehet túlbonyolítod a helyzeteket, vagy túl sokat gondolkozol, de nem cselekszel.  Inkább párkapcsolatnál, de az élet mást területén is túlzott gyanakvás. Megbízzak benne, tényleg jó szándékból segít, milyen szándék vezérli a másikat.

Egyesek összeesküvés elméleteket is gyárthatnak, szőhetnek.

Hogy könnyebb, jobb most használni a helyzetet?

Élj a pillanatnak, élj a jelennek.  Nap végén számvetés, ahogy már mondtam, mit csináltál aznap meg.

Másik: tervezd, szervezd át, változtass a lépéseidben, ha szükséges rögtönöz. Kicsit legyünk találékonyabbak és türelmesek, azért mert akadályokban ütközünk, az még nem azt jelenti, hogy nem vagyunk az utunkon.

Te születési képletedben milyen minőséget tölt be a Föld változási állapot?

Egyszerűbb esetben vizsgálva: 5 féleképp, teljes körűen: 10 minőségben.

Melyik területhez kapcsolódik a Sárkány?

Az éves előrejelzésben már beszéltem róla. Milyen kölcsönhatások lehetségesek,

hallgasd vissza  itt: https://www.youtube.com/watch?v=-VF1LhsyPjI&t=10s

2024 január, Yin Fa, Bivaly hónap

Általános elemzés, nem helyettesíti a személyes sorsfejtést!

A hónap indulására felállított képlet:

(Forrás: https://bazi-calculator.com/hu/  )

2024. 01. 05.-én valódi napidő szerint 22:00 perckor budapesti időzónába számolva indul a Yin Fa, Bivaly hónap.

Yang Föld, Sárkány nappal:

Az ünnepek után szeretnénk tovább megőrizni, hosszabbra nyújtani azt a meghitt pillanatot, amit akkor éreztünk. Együttérzés másokkal, a rossz szociális helyzet miatt.  Segítség, amit ilyen – olyan formában tettünk másokért. Nehezen akarunk megmozdulni, elindulni otthonról, a családi körből. Közvetlen tapasztalat, átélt élmények mélynyomott hagynak bennünk. Visszahúzódás elszigetelődés, elzárkózás a külvilág eseményeitől, nem igazán szeretnénk most ezzel foglalkozni.  Ráérünk még, az egész év előttünk áll, hogy cselekedjünk.  Ezt a fekete vonal szemlélteti.

A Yin Víznek még ebben a hónapban is van szerepe, jelentősége. A kölcsönhatás miatt a tünékenység még mindig itt lesz velünk.  Álmodozás, ábrándozás terveink, vágyaink elképzeléseinkről.  Eloszlik a köd, akkor rájövünk mit is szeretnénk vagy hogy megvalósítható-e az elképzelésünk, amire vágyunk.  Ne csak fejbe éljünk! Tegyünk konkrét lépéseket, máshogy nem megy, halad előre a folyamat. Tervezzük meg mit, milyen sorrendben tegyünk. A vízváltozási állapot jelenléte miatt jó lesz, ha határidőket szabunk magunknak mikor, mit cselekedjünk.

Fontos kérdés: mi a valóság?

Lássunk a dolgok mögé. A nagyvilág, belső késztetésünk területén jelenik meg a Yin Víz. Itt hozhatnak váratlan történéseket, akár a bennünk játszódó dolgokban, pl. abba hagyjuk, amit eddig csináltunk és új dologba kezdünk. Az érzelmeket is mutatja a víz. Lehet, hogy egyszer ilyen egyszer olyan hangulatunk lesz. 

Amivel még tudunk boldogulni a januári hónapban az a Yin Fa, három oszlopba is jelen van.  Szeretnék tovább csinálni, amit decemberben elkezdtünk, valami jó ügyet szolgálni, valami jó ügyért kiállni, tevékenykedni. Találhatunk is hozzá külön utat. Hogyan? Kapcsolatok által, csapatban érdemes dolgozni.  Így juthatsz célba! Összeköttetéseidet használd ki vagy alakíts ki kapcsolatrendszereket.  Nehezebb, viszontagságos helyzetben is tudsz megoldást találni.  Terjeszkedésre,  növekedésre alkalmas hónap.

Harmonikusan úgy használhatjuk a Fa és a Föld változási állapotokat, ha tudjuk hova akarunk eljutni, és tudjuk mikor álljunk le és mikor haladjunk. Egyensúlyra törekvésre érdemes figyelni. Törekedjünk arra, hogy ne tegyünk elhamarkodott lépéseket és ne csak a haladás, cselekvés jellemezzem minket.

A Yin Fához hozzátartozik a cselszövés,  a fondorlat, a manipuláció. Akár mi is lehetünk ilyenek, de akár mások is és így akarnak célba jutni. 

(Forrás: https://bazi-calculator.com/hu/  )

A Tűz változási állapot teljesen hiányzik ebben az időpillanatban. A te születési képletedben lehet hogy ott van, akkor tudsz vele boldogulni. Mire figyeljünk ez miatt? Fontos, hogy mit veszünk magunkhoz, mivel táplájuk az elménket, a testünket.  Karácsony után vagyunk, sokunknak lehet pár kiló plusz a súlyunknál.  Figyeljünk oda a tartalékainkra, pihenést,  kikapcsolódást, én időt tudatosan tervezzük meg.  Többféle módon be tudjuk hozni tudatosan az életünkbe ennek a változási állapot minőségét. Szeretnéd tudni hogyan lehetséges ez?  Keress bizalommal!

A Sárkány és a Bivaly közötti kölcsönhatás, kapcsolat által meg tudunk szabadulni régi szokásainktól, feleslegesen hátráltató erőktől. Lehetnek olyanok akiket nehéz döntések elé állít az élet vagy a lehetőségeiket nem veszik észre. Úgy érzed, hogy nem tudsz mit kezdeni a helyzettel, fordulj hozzám segítségért! Van megoldás!

Ebben a hónapban a legkönnyebben használható változási állapot leginkább a Yin Föld, de a Yang Földdel is lehet boldogulni.

Fontos!!!!  Neked mit jelent a születési képletedben?

Ez egy átmeneti hónap, a tél és a tavasz között.

Kérdésed van, elakadtál, visszatérő problémával kínlódsz, munkahelyváltást tervezel, párkapcsolati gondjaid vannak, stb… , elérhetőségeimet itt találod:

Domokos Eszter

Négypilléres sorsfejtés/ Kínai asztrológia

E-mail: totheszter70@gmail.com

https://www.facebook.com/kinaiasztrologianeked