Április

2021. április 4-én 15 óra 36 perckor indul budapesti idő szerint a kínai asztrológiai Jang Víz, Sárkány hónap.

2012-es év ugyanilyen volt. Mi történt veled akkor és a világban?

 A hónapra és indulására felállított képlet a következőket mutatja:

A hónap energiája a Jang Víz (Óceán) és ilyen nappal is indul a hónap. Gondolataink mélyek és megfoghatatlanok lesznek. Az élet nagy kérdései és mély összefüggések foglalkoztatnak általában mindenkit. Komoly dolgok kerülnek előtérbe. Megjelenhet filozófiai, szellemi, spirituális és asztrológiai érdeklődés többeknél. Érzékenyebben érintenek a világ történései. Félelmeink, kinek mi – ezek felerősödhetnek. Ebben a hónapban megálmodott terveinket meg is tudjuk valósítani. Amit a fejünkbe veszünk nincs erő, ami megállíthatná. Amire érdemes figyelni, hogy türelmetlenség miatt ne ugorjunk át fontos részleteket, lehet hiányozni fog a nagy egészből. A másik pedig, hogy túlságosan ne analizáljuk szét a helyzetet, részleteket. Nem igazán fogjuk szeretni, ha korlátokat szabnak. Hatalmas energiája van az Óceánnak, ha elszabadul, akár egy cunami elsodor mindent, megállíthatatlanul tör ki, előre. Mint az Óceán is, mi is kettőséget élhetünk meg a hónap folyamán: ár-apály. Hol keveredünk másokkal, hol visszahúzódóbbak leszünk.

A hónap állata a Sárkány, ami Jang Föld elemi töltésű. Kínálkozó lehetőséget most jobban meg tudjuk ragadni. Céltudatosságunk, ambíciónk felerősödik, könnyebben sikerre vihetjük, amibe belevágunk. Tökéletesség fontos lesz. Nagy elszántsággal leszünk felvértezve. Kínában a Sárkány szerencsét hoz. Intuíciós képességeink felerősödnek, érdemes megérzéseinkre, álmainkra figyelni. Szívesebben támogatjuk, gondoskodunk embertársainkról. Jobban vágyunk a biztonságra, stabilitásra.

Ha képletedben van Sárkány és/ vagy Bivaly. Egész hónapban lehetőségünk lesz felismerni, rálátni minden olyan helyzetre, szituációra, ami számunkra méltatlan, eddig sodródtunk benne. Ezt megértsük, felismerjük és cselekvés után egy jobb, igazabb dolog épül be az életünkbe. Az üzenet: állj ki magadért, érdekeidért, mond meg mit és hogy szeretnél. Kommunikálj finoman, ne légy sértő vagy bántó, neked se esne jól.  A hónap indulásának napja: karma nap. Ki mint vet, úgy arat! Korábbi tetteink következményei térnek vissza hozzánk. Ez lehet akár jó, akár kellemetlen is. Bármi is történik, tetteink következményeit most kapjuk vissza. Tegyünk minél több jót, hogy azt kapjuk majd vissza. Lehetőségünk lesz teremteni, te döntöd el mire használod. Alternatív gyógyítás előtérbe kerül, sőt maga a gyógyítás és gyógyulás is.

Ha a képletedben és/ vagy Bivaly van. Akinek a képletében Kecske és vagy Bivaly van, szeretné az eseményeket irányítani, kontrollálni. Törekedne a biztonságra, megtervezni az eseményeket. Nekik fontos megtanulni, hogy bízzanak! A kormánykerék nem a kezükbe van. Cél legyen, de a célhoz vezető úton a váratlan megoldások segítenek majd. Hagyd magad vezetni, minden rendbe lesz. Olyan megoldás van születőben, amit el se tudsz képzelni.

Akinek Nyúl van a képletében: Tárgyilagos tud maradni minden helyzetben. Döntést higgadt fejjel érzelmi befolyástól, indulatoktól mentesen tudsz meghozni. Alacsonyszinten peres és bírósági ügyek megjelenése. Igazságtalannak vélt peres ügynél, gondold végig te mikor érvényesítetted érdekeidet inkorrekt módon?

Akinek Sárkány van a képletében: Felerősödik az intuíciója. Figyelj álmaidra, megérzéseidre és a furcsa véletlenekre.  Jobban rá fog érezni a dolgok mögöttes hátterére. Egészségeddel kapcsolatosan mi jut eszedbe elsőnek? Pontosan tudni fogod mit kell csinálnod pl., szűrővizsgálat, több vízfogyasztás, stb… Meglehet nehezen hagyjátok el a komfortzónátokat és a nem szeretem dolgok halogatása. Ne félj a változtatástól, ne szabotáld magad.

Ha Kutya van a képletedben figyeld a bevillanó megérzéseidet, sugallataidat és álmaidat a hónap folyamán. Ezekben lényeges információ lesz az életedre nézve. Nagyobb eséllyel tudod életedet új irányba fordítani. Rég eltemetett sérelmeket könnyebb lesz tisztázni és utána tisztalappal tovább haladni.

Akinek Jang Tűz (Nap) van a képletében, intenzív érzelmek formájában mutatkozik meg, akár nagyon jó kedv akár mély hullámvölgy. A Jang Víz (Óceán) jelenléte a valóságtól elrugaszkodva, felnagyítva éli meg a történéseket. Mennyi esély van arra, hogy ez a két természeti elem összeütközzön? Lépj kicsit hátra a helyzetedből és vizsgáld meg onnan, biztos akkora a baj?

Ebben a hónapban égi védelmet kapunk. Véletlenek, szerencsés fordulatok és veszélyes helyzetekből megmenekülést is megtapasztalhatunk.

Amennyiben rend van az életedbe, ne keresd, hogy mit nem csinálsz jól. Élj úgy tovább, ahogy eddig tetted.

Itt tudod megnézni a te születési dátumod alapján a képletedben milyen elemek vannak: http://kinaiasztrologia.com/kalkulator/kinai_horoszkop_kalkulator.html?id=1

A képletben jelenlévő energiák egyénenként változó életfeladatokat hoznak.  Életed valamelyik területén nem boldogulsz. Személyes tanácsadás keretén belül lehetséges ezek átbeszélése.

Áldás kísérje mindennapjaitokat!

Eszter

Március

2021. március 5-én 09 óra 54 perckor indul budapesti idő szerint a kínai asztrológiai Jin Fém, Nyúl hónap.

2011-es év ugyanilyen volt. Mi történt veled akkor és a világban?

 A hónapra és indulására felállított képlet a következőket mutatja:

A hónap energiája a Jin Fém, mint a 2021-es év energiája. Még erősebben fogjuk érezni március hónapban, ez már a tavasz kezdete is. Szeretnénk, hogy felfigyeljenek ránk, magunkra akarjuk vonni a figyelmet. Ebben segít, hogy kívül és belül is igényesek leszünk. Megjelenésünkre adunk, csinosan, elegánsan, egyedien jelenünk meg. Kicsit „mások” akarunk lenni, kitűnni szeretnénk. Belső hajtó erőnk visz előre és segít abban, hogy tanuljunk, képezzük magunkat. Magasabb elvárásaink lesznek magunkkal, de másokkal szemben is. Jobbak akarunk lenni abban, amit csinálunk. Jól átlátjuk a helyzeteket, amibe vagyunk. Megérzéseink jók lesznek, figyeljünk rá. Döntéseinket higgadtan hozzuk meg. Mindig, minden hol szeretnénk helytállni. Kreatív megoldásokkal, egyedi ötletekkel tudjuk fűszerezni a megoldandó feladatokat. A finom, elegáns, szép, művészi, visszafogott, stílusos és minőség kap hangsúlyt ebben a hónapban. Segítőkészségesek leszünk. Csapatban, azonos érdeklődési körűekkel együtt jobban boldogulunk. Önbizalmunk erősödik. Megtudjuk mutatni miben vagyunk tehetségesek. Most mindenkinek jól fog esni a dicséret.

A hónap állata a Nyúl, ami Jin Fa elemi töltésű. Diplomáciai képességünk kifinomult lesz, mondandónkat szépen becsomagoljuk, senkit nem akarunk megbántani. Kerüljük a konfliktusos helyzeteket, nem állunk le vitatkozni. Vitáshelyzetnél békítő bíró szerepet töltünk be. Célunkat követjük – az utunkba kerülő akadályokat elfolytjuk –és elérjük. Megtaláljuk a lehetőségeket, kicsit szemfülesek leszünk. Kompromisszum képesebbek leszünk. Törekszünk az egyensúlyra. Nehéz döntéseket nem szívesen hozunk.

Akinek a képletében Jin Fa  vagy, és Jin Fém van: Finom, manipulatív módon előtérbe tudsz kerülni az érintett területen ( attól függ, hol van az adott elem a születési képletedben). Fontossá válik a megjelenés, kinézet és mit gondolnak rólad. Ezt fogyókúraállásnak is nevezzük.

Céljaink megvalósíthatóvá válnak, legyünk tudatosak, vegyük észre a hétköznapok adta lehetőségeket. Amire érdemes figyelni, ne lássunk senkibe és semmibe olyan tulajdonságot, amit mi szeretnénk benne. Maradjunk racionálisak és realitás talaján. Akinek Nyúl és, vagy Patkány van a képletében egész életükben érzik ezeket.

Akinek Kutya van a képletében az most jobban tud hatni környezetére, akár meg is tudod változtatni gondolkodásukat, életüket. Akár nagyobb tömegcsoportokat is képes leszel befolyásolni. Fontos tárgyalásokat érdemes ebben a hónapra időzíteni.

Akinek Kakas van a képletében határozottan tudja mit akar, amit elhatároz kipróbálja, meg kell tapasztalnia ezeket. Nem igazán szereti, ha beleszólnak az életébe. Környezetüket nem bántják meg. Szerelmi kapcsolatot, románcokat is hozhat nekik ez a hónap.

Akinek van a képletében, önmagad függetlenítése mások cselekedeteitől, tetteitől, viselkedésétől és felelősségétől. Senki nem várja tőled el, hogy rajtad kívül álló körülmények miatt vállalj felelősséget. Másik megélése: hozhat olyan helyzetet, hogy ki kell állni magadért, érdekeidért! Ne söpörd a problémát a szőnyeg alá. Old meg és önbizalmad is növekedni fog.

Akinek Sárkány van a képletében, tetteid következményeit most aratod le, ez lehet jó vagy kellemetlen is. Döntést tényekre alapozva tudsz hozni, érzelmi befolyástól mentesen.

Amennyiben rend van az életedbe, ne keresd, hogy mit nem csinálsz jól. Élj úgy tovább, ahogy eddig tetted.

Itt tudod megnézni a te születési dátumod alapján a képletedben milyen elemek vannak: http://kinaiasztrologia.com/kalkulator/kinai_horoszkop_kalkulator.html?id=1

A képletben jelenlévő energiák egyénenként változó életfeladatokat hoznak.  Életed valamelyik területén nem boldogulsz. Személyes tanácsadás keretén belül lehetséges ezek átbeszélése.

Áldás kísérje mindennapjaitokat!

Eszter